Közélet
Kedves Barátaim, Felebarátaim!
Ismét eltelt egy év, ünnepelni jöttünk össze. Ledobva a hétköznapi béklyókat, ma – a betlehem felszentelésével – egy kicsit ünnep költözik a szívünkbe. Karácsonyra készülünk adventtel. Várjuk Krisztus Urunk születését, várjuk a csodát, s ilyenkor meg-megállunk egy pillanatra. Valami mindannyiunkat feszíti ilyenkor legbelül. Szótlanul állunk a jelenség felett, de mind érezzük, ez a valami, a szeretet.
Kedves Szeretők, és Szeretettek!
2008-ban, amikor egyesületünk elhatározta, hogy betlehemet állít – Nagyné Jámbrik Ildikó ötletére –, még nem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz ennek. Most már úgy tűnik, kinőttük az akolt. A kezdeti három figura: Szűz Mária, Szent József és a kis Jézus népes csoporttá terebélyesedett. Már – ahogy mondani szokták – itt van, akinek itt kell lennie.
Kívánjuk, hogy aki a betlehem előtt elmegy, s rátekint, ugyanazt érezze, mint mi, akik állítottuk. S akkor nem lesz baj. Majd, ha meggyújtjuk az otthonról hozott gyertyákat, jusson eszünkbe, minden egyes láng mi magunk vagyunk. A szélben olykor megingunk, de mindig felfelé szállunk. S minél többen vagyunk, annál nagyobb a fényünk. A szeretett is egy gyertyaláng. Hagyjuk hát ragyogni!
Az ember szeret olykor megállni, és szeret emlékezni. Vannak
olyan események, melyek soha nem tűnnek el nyom nélkül az ember életéből. S
vannak olyanok, melyeket nem szabad elfeledni. Míg itt vagyunk, emlékeznünk
kell! Emlékezni 1919. június 23-ra. Emlékezni Gelencsér Mihály gazdálkodóra, az
egykori bíró fiára és Almási József kocsmárosra. Emlékezni, és fejet hajtani!
Kik voltak ők? Emberek, akik az igazságot akarták. Emberek,
akik megunták a kommunisták kirekesztő uralmát. Emberek, akik élni szerettek
volna. Gelencsér Mihály 28 éves volt, Almási József 60. Két különböző korú és
beállítottságú ember, de mégis egyet akartak, itt, az akkor még
Pusztaszentimrének nevezett új világban.
Mást akartak, de a rendszer erősebb volt. És kegyetlenebb.
Életüket kellett adni egy álomért, de haláluk nem volt hiába való. Megmutatták,
hogy van értelme a harcnak, ha mégoly kilátástalan is. A sok kicsi sokra megy
igazsága örökérvényű tanítás, elfeledni nem lehet. Ők is így gondolták.
Tisztelt emlékezők!
Hölgyeim és uraim!
Sokunkban felmerülhet a kérdés. Miféle rendszer az, amelynek
működését két vidéki kisember zavarta? Miféle rendszer az, melyben egyetlen
ítélet van, a halál? Ma még kevesen látnak tisztán. Kevesen akarnak tisztán látni.
A „dicsőséges” Tanácsköztársaság csak 38 nappal élte túl az itteni mártírokat.
Ahogy született, úgy is bukott el. S közben a magyar történelem legcsúfosabb,
legsötétebb 133 napja volt.
Miért nem akarunk tisztán látni? Azért mert a Kun Bélák
éltek tovább a Rákosi- és Kádár-korszakban. Ugyanúgy halálba küldve a
rendszeridegen embereket, mint a Tanácsköztársaság idején. Sőt. A népi
igazságosságra hivatkozva emberek ezreit internálták, küldték munkatáborba,
vagy kényszeríttették az ország elhagyására. A baj az, hogy sokan nosztalgiával
gondolnak vissza az elmúlt 45 évre. Ám a történetnek nincs még vége. A legújabb
kori történelmünk is tartogat fekete foltokat. 2006. október 23-ának hóhérai
köztünk élnek. Az öszödi beszéd és egy elbukott önkormányzati választás után a
hatalomnak semmi sem volt drága. Sokan emlékeznek még, hogy az ünneplőket
vízágyúval és gumilövedékkel fogadták az azonosító jel nélküli, ki tudja milyen
nemzetiségű – idézőjelben – rendőrök. És a – szintén idézőjelben – túlkapásokra
parancsot adó rendőrkapitányt november 17-én még ki is tüntették. Hát hol
élünk? Mikor lesz már ennek vége? Kérdezzük, de a válaszra igazán kevesen
vagyunk csak kíváncsiak.
A történelem ismétli önmagát, szokták mondani. Remélem, ez
most nem így lesz. Egy ideig nem. Mindenből lehet, és kell tanulni. Ebből is.
Gelencsér Mihály és Almási József mártír
halálából is. S hogy legyen jövőnk, ismerni és tisztelni kell múltunkat,
megbecsülni és szeretni jelenünket. Csak így lehet. Csak így érdemes.
Wass Albert szavaival kívánok Önöknek meghitt, lélekemelő
emlékezést.
„Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a
közös múlt emléke. Ha ez megszűnik, fölbomlik a világ.”
2010. március 15-én Soltszentimrén, a Hősök
terén az 1848-49-es megemlékezés keretében került felavatásra a "Hősök
emlékoszlopa". A Soltszentimre Ma Közéleti Egyesület által felállított
kopjafát Font Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Nagy
István, Soltszentimre polgármestere leplezte le.
A megemlékezésen elmondott beszédem alább olvashatják.
Tisztelt Alelnök Úr, Polgármester Úr, Emlékezni Vágyók!
A Soltszentimre Ma Közéleti
Egyesület elnökeként, fejet hajtva az 1848-49-es forradalom és szabadságharc
hősei, s minden egyetemes emberi értékekért küzdő hős előtt, először is
szeretném köszönetemet kifejezni Soltszentimre Község Önkormányzatának, hogy a
mai naptól, itt a Hősök terén, emlékoszlop, a „Hősök emlékoszlopa”
figyelmeztethet minket arra, miként tiszteljük áldozatvállaló elődeinket.
Szeretném megköszönni az emlékoszlop
alkotójának, Lakatos Emil úrnak önzetlen munkáját, hogy fába rótta nekünk a
jövendőnek szánt üzenetet.
Az oszlop három főmintája: a
kereszt, a földgömb, s a Nap emlékeztessen minket értékeinkre, küldetésünkre. A
kereszt keresztény magyarságunkat, a földgömb szűkebb és tágabb értelemben
szülőföldünket, s a Nap életünk folyását jelképezi. Együttes üzenetük: a
magyarok földjén a Nap örökké ragyog.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
1848.
március 15-én megmozdult a föld Magyarországon. Az Európán végigfutó forradalmi
hullám hírére az elgyötört, saját hazájában meghurcolt magyar nép azt mondta:
Elég volt!
Elég
volt a Mátyás király utáni korszaktól fennálló megszállásból, elég volt a
kiszolgáltatottságból, elég volt a szolgaságból.
Március
elején az országgyűlés alsóháza indította el a folyamatot, mikor is elfogadták
Kossuth Lajos felirati javaslatát, mely a magyar függetlenséget készítette elő.
A Habsburgok időhúzó taktikájának a március 13-i bécsi forradalom, majd a
másnapi magyarországi történések parancsoltak megálljt. Ekkor fogadták el a
főrendek Kossuth 12 pontját, s e nap estéjén határozták el a márciusi ifjak,
hogy 15-én tüntetéssel adnak nyomatékot követeléseiknek.
A
folytatást mindannyian jól tudjuk, hisz gyermekfejjel megtanultuk, a vérünkbe
ivódott, s a sírig kísér minket.
Tisztelt Honfitársaim!
A
forradalom hevülete, a szabadságharc kezdeti sikereinek pátosza, majd vérbe
fojtott fájdalma kell, hogy ott lüktessen ma is ereinkben!
'48
szellemisége, értékrendje ma is aktuális, s példát mutat nekünk felismerésből,
tenni akarásból, önzetlenségből és szeretetből.
A
hazaszeretet minden nemzet legfényesebb csillaga, melyről Wass Albert azt írta:
„A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában
élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.”
1848-ban
megértették: egy jövő van, a nemzeti jövő!
Ma,
amikor a tömegtájékoztatás hamis képeket rajzol elénk, és célját elérve egymás
ellen hangolja az embereket, meg kell találni azt a hangot, mely a realitás
talaján állva, megoldást jelent problémáinkra. Ami a jövő kulcsa lehet, s ami
biztosítja a megmaradást, sőt a fejlődés lehetőségét.
Mindig
voltak hamis, álpróféták, akik azt mondták az embereknek, amit hallani akartak,
amit saját érdekük diktált. Ők olykor-olykor ugyan megtévesztik a tömeget, ám
hosszútávon nem életképesek.
„Későn
okos a magyar” – tartja a közmondás, de mindig voltak, s mindig lesznek
felelősen gondolkodó emberek, akik időben meglátják, mi a rossz, s mi a jó.
Itt
az idő!
Ma,
amikor a még meglévő értékeinket – a földet és a vizet – is el akarják tőlünk
venni, együtt kell kiáltanunk: Nem! Elég volt!
Ma,
amikor vezetőinket önös érdekek irányítják, amikor virágzik a korrupció, együtt
kell kiáltanunk: Nem! Elég volt!
Ma,
amikor nyílt támadás folyik a társadalom alapköve, a család ellen, amikor ránk
akarják erőltetni a másság elfogadását, együtt kell kiáltanunk: Nem! Elég volt!
A
magyar okos ember. Nem véletlenül vagyunk 1000 éve Közép-Európa meghatározó
nemzete. Ha néha későn ébredve is, de mindig tudtunk váltani. A népbutító,
nemzetromboló eszmék árnyékában mindig tudtuk mikor és kit kell választani.
Voltak olykor eltévelyedések, de ahogy a kiáradó folyó visszalép medrébe, úgy
találtak vissza polgártársaink is a helyes útra. Az útra, ami a jövőbe vezet.
Március
15. forradalmárjai, a szentesített áprilisi törvények, a megalakuló első felelős
és elszámoltatható magyar kormány, a szabadságharc neves és névtelen hősei, a
megtorlás áldozatainak vércseppjei, kell, hogy erőt adó példaként lebegjenek
szemünk előtt. Hiszen akkor eleink megteremtették a magyar jövő lehetőségét,
mely a Kiegyezéssel, s a létrejövő Monarchiával, az elbukott szabadságharc
ellenére is, Magyarországot a legfejlettebb államok közé emelte.
Most
rajtunk a sor! Ma se engedjünk ’48-ból! Összefogással megmenthetjük a jövőnket!
Ha ezt cselekedjük, akkor a magyarok földjén a Nap örökké ragyogni fog!
Zárógondolatként
Petőfi Sándor örök érvényű soraival kívánok Önöknek lélekemelő ünneplést!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy
hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Almenü
Név: Kéri Ferenc
Cím: 6223 Soltszentimre, Széchenyi István u. 4. (Hungary)
Tel.: 20/491-2951
E-mail: kerifnc@freemail.hu
-on.