Nyugtalanul

Győzzön az ész a szív felett,
Hamvadjon el minden álom,
Tűnjön a színes képzelet,
Hátha helyem megtalálom.

Káprázat ringatott vadul,
A szerepbe beleálltam,
Az ember szüntelen tanul,
Magamtól oly sokat vártam.

Megszólít a valóság.
Mondd csak ember, ezt akartad?
Égett benned a mohóság!
Hová repült nyugodalmad?

Meddig bírod így a terhet,
Meddig tart még a szikárság,
Tudásod csak tanra termett?
Hamar elfogy a királyság!

Agyamban kong minden szava,
Mint fájón ülő görgeteg,
Nem találom sehol magam,
Én, kiátkozott szörnyeteg.

Lehetek még ember újra,
Élhetem az életet?
Emlékezve nézni múltra,
Szőni jövő képeket…

Soltszentimre, 2002. május 11.

(IRODALMI RÁDIÓ, 2005. március)

Hallgassa meg a verset Király Vivien előadásában!
A hangfelvétel az Irodalmi Rádió stúdiójában készült.