Kéri Ferenc... > Versek > Félni tilos

Félni tilos


Halló! Tessék. Galambos Krisztina.

Jó estét! Nemes Krisztián vagyok.

Jó estét, Krisztián! Kell tudnia,
Nem várt hívása jól esik nagyon.

Képeslapját megkaptam. Mily furcsa
Ez, már egy éve, hogy találkoztunk,
S most megint találkozhatunk újra,
Mi, ki nemrég még csak ábrándoztunk.
Nem hittem volna, emlékszik reám.
Csak egy nap volt. Egymás mellett ültünk
A létet adó konferencián,
Majd egymástól messze kerültünk.
Ott, akkor, alig-alig beszéltünk,
Belevesztünk a sokadalomba.

Kevés volt a szó, mindketten féltünk,
Szónak embere én sose voltam.
Új találkozót szerveznek, nekünk
Szervátültetett új-embereknek,
Egy napra újra együtt lehetünk,
Ha Ön is eljön, tudja, én megyek.

Engem is hívtak, várom már napját,
Gondoltam akkor, csak címet váltunk,
Nem hittem, hallom még újra hangját,
Magányosak lettünk, amíg vártunk.
Mi történt Önnel, révbe ért sorsa,
A napjai boldogan peregnek?
Bízom, könnye arcát nem mossa,
S rámosolygott Önre a szerencse.

Éveket éltem magamba zártan,
Remeteként, falak között laktam,
Kínok árán, míg donorra vártam,
Körém magas várfalakat raktam.
Barátaim elhagytak, bár nem volt
Sose igaz társam, de vágy éget,
Hű barátra leljek, érzem, kell, hogy
Létem ne így fájón érjen véget.

Kedves Krisztina! Hangjában hallom
A szendergő derűt, de benne még
Az évek alatt felgyűlt fájdalom
Is -oh, sors- de bízik, és ez elég.
Nem adja fel, ezt abból is látom,
Jövőképeket rajzol és keres,
Képzelete túl minden határon,
Már nem csak saját maga érdekes.
Nekem lelkét kiöntheti, tudja,
Az élet engem sem kímélt, kevés
Ember van, ki a rosszat hazudja,
Mesélje el hát nekem életét.

A fájról nehéz beszélni ma is,
Alig múltam tizennyolc éves és
Nyirokcsomórák űzte álmaim.
Jött gyógyszer és sugárkezelés,
S ahogy minden földútnak pora száll,
Meggyötört testemre úgy nehezült
Ráadásként a tüdőgyulladás.
Így jár, kinek semmi sem sikerül.
Hat évig tartó lassú sorvadás,
Ez volt létem folyamán az örvény,
Új tüdőben állt a feltámadás.
Ennyi volt csupán. Önnel mi történt?

Nékem a bajt az Úr gyorsan mérte,
Egy hónapba beférnek tetteim,
Negyvennyolc órát kaptam és vége,
Huszonnégy évre fogytak perceim.
Először vírus döntött az ágynak,
Utána fáradt májam hagyott cserbe,
Aléltan éltem át kis kómákat.
Mondták, új máj kell e gyilkos testbe.
Tavaly, január kellős közepén
Megtörtént, mire torz belsőm vágyott,
S lassú sarjadás után, könnyedén
Élem a mindennapi világot.

Mily furcsa az élet, tán véletlen,
Engemet is e napon műtöttek.

Nem terem véletlen az életben,
Ott sokkal nagyobb erők működnek.
Hogy hol történt, kérdezni már alig
Merem. Az egyetemi klinikán?

Még hogy nincs véletlen? Ön mondhat itt
Bármit, én át nem látok a szitán.
Igen. Új tüdőt én is ott kaptam.
Ezt jelnek is felfoghatjuk talán?

Talán. Hihetnénk, minden szokatlan.
Árnyak vagyunk az élet színpadán.
Mily kár, hogy nálunk titkos a donor,
S nincsen, kinek köszönetet mondjunk.
Az itt maradt nem lenne oly komor,
Ha tudná, vérét testünkben hordjuk.

Én csak annyit tudok, gimnazista
Lány volt, kinek köszönhetek mindent,
Árva éjszakákon hallani a
Hangját, édes sóhaja szól itt bent.

Méregszűrőm egy tizenöt éves
Lány testében robotolt, így mondták.
Lábadozva, valami híréhes
Bulvárlapban, hogyan került hozzám,
Nem tudom, egy történetre leltem.
Egy ifjú hölgy, aki szép és okos,
Nyíló virág, szánkóbalesetben
Hunyta le szemét egy csendes bokor
Alján. A fehér hóra hullt piros
Vére. Nincs igazság az életben.
Bátor volt. Vallotta: Félni tilos!
E két szó kísér azóta engem.
Úgy éreztem akkor, szilárd hittel,
Új életem neki köszönhetem,
Mit kaptam, tőle kaptam. E kinccsel,
Az ő kincsével, friss erőt nyertem.

Tehát mindketten fiatal nőtől
Kaptuk a lehetőséget, élni.
Mindketten fiatalos erőtől
Nyert bátorsággal kezdtünk remélni.

Tudja, mit gondolok? Mindkettőnkben
Egy lány él tovább. Kiolvasható
Abból, hogy egy helyen, egy időben
Születtünk újjá. A Mindenható
Kisimította létünk ráncait,
S maradásra ítélt e világban.

Számomra oly homályos. Láncait
Tépett gondolat, mit csak egy lázban
Senyvedő agy szülhet kínok között…
Bár, ha szívemre hallgatok, igaz
Lehet az egész… Ki elköltözött,
S ki itt maradt, annak már nem vigasz.

Szóval beteg ötlet, de hihető,
Szerintem tiszta, mint Hold az égen,
Mi, magányos, más éltet viselők
Lelkünkben tudatlan tudjuk régen.
Mit mond, jobban felkavar, mint néha
Egy-egy rosszullét, mely felszakítja
Sebeim, s a félelem árnyéka
Víg kedvemet sötétbe borítja.
Mikor írtam Önnek, csak egy hajtott,
Találkozhatok egy magamfajta
Emberrel, lássak egy régi arcot,
S most így összezavar. Lelke rajta.

Bocsásson meg, Krisztina! Szavaim
Súlyát most kezdem én is érezni.
Csak a tényeket soroltam. Naiv
Összkép tán, mi szívet nyit vérezni?
Ha, mit mondtam, nem igaz, kegyelem!
Kegyelmezzen egy elvonult lénynek,
Kit megtanított az önfegyelem
Hinni. Hinni minden apró fénynek.

Másodbimbódzásom idején is
Hitből, akaratból állt az élet.
E két szó volt társam véges-végig.
Hitem most megremeg. Időt kérek.

Nem gyötröm tovább, csupán azt kérem,
Szívébe vésse be: Félni tilos!
Ízlelje a szavakat, s remélem,
Az éj minden sötét érzést kimos.
Az álom kapu a tisztasághoz…
Jó éjszakát! Vagy viszont látásra?!

A szendergés hűséges fiához…
Jó éjt Önnek is, s viszont látásra!

Soltszentimre, 2005. szeptember 30. – október 6.

(IRODALMI RÁDIÓ, 2006. január)

Hallgassa meg a verset Lőrincz Nikolett és Zsoldos Árpád előadásában!
A hangfelvétel az Irodalmi Rádió stúdiójában készült.

Elérhetőségek:
Név: Kéri Ferenc
Cím: 6223 Soltszentimre, Széchenyi István u. 4. (Hungary)
Tel.: +36-20-491-2951
E-mail: kerifnc(kukac)freemail(pont)hu
Honlap: www.keriferenc.hu
Skype: kerifnc
Keressen a  és a  -on.