Kéri Ferenc honlapja

2012. december 1-jén egyesületünk újra felállította Soltszentimrén a katolikus templom kertjében a betlehemet. Az ünnepélyes lámpagyújtáskor elmondott köszöntőmet alább olvashatják.

Kedves Barátaim, Felebarátaim!
Ismét eltelt egy év, ünnepelni jöttünk össze. Ledobva a hétköznapi béklyókat, ma – a betlehem felszentelésével – egy kicsit ünnep költözik a szívünkbe. Karácsonyra készülünk adventtel. Várjuk Krisztus Urunk születését, várjuk a csodát, s ilyenkor meg-megállunk egy pillanatra. Valami mindannyiunkat feszíti ilyenkor legbelül. Szótlanul állunk a jelenség felett, de mind érezzük, ez a valami, a szeretet.

Kedves Szeretők, és Szeretettek!
2008-ban, amikor egyesületünk elhatározta, hogy betlehemet állít – Nagyné Jámbrik Ildikó ötletére –, még nem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz ennek. Most már úgy tűnik, kinőttük az akolt. A kezdeti három figura: Szűz Mária, Szent József és a kis Jézus népes csoporttá terebélyesedett. Már – ahogy mondani szokták – itt van, akinek itt kell lennie.
Kívánjuk, hogy aki a betlehem előtt elmegy, s rátekint, ugyanazt érezze, mint mi, akik állítottuk. S akkor nem lesz baj. Majd, ha meggyújtjuk az otthonról hozott gyertyákat, jusson eszünkbe, minden egyes láng mi magunk vagyunk. A szélben olykor megingunk, de mindig felfelé szállunk. S minél többen vagyunk, annál nagyobb a fényünk. A szeretett is egy gyertyaláng. Hagyjuk hát ragyogni!

Az ember szeret olykor megállni, és szeret emlékezni. Vannak olyan események, melyek soha nem tűnnek el nyom nélkül az ember életéből. S vannak olyanok, melyeket nem szabad elfeledni. Míg itt vagyunk, emlékeznünk kell! Emlékezni 1919. június 23-ra. Emlékezni Gelencsér Mihály gazdálkodóra, az egykori bíró fiára és Almási József kocsmárosra. Emlékezni, és fejet hajtani!

Kik voltak ők? Emberek, akik az igazságot akarták. Emberek, akik megunták a kommunisták kirekesztő uralmát. Emberek, akik élni szerettek volna. Gelencsér Mihály 28 éves volt, Almási József 60. Két különböző korú és beállítottságú ember, de mégis egyet akartak, itt, az akkor még Pusztaszentimrének nevezett új világban.

Mást akartak, de a rendszer erősebb volt. És kegyetlenebb. Életüket kellett adni egy álomért, de haláluk nem volt hiába való. Megmutatták, hogy van értelme a harcnak, ha mégoly kilátástalan is. A sok kicsi sokra megy igazsága örökérvényű tanítás, elfeledni nem lehet. Ők is így gondolták.

Tisztelt emlékezők! Hölgyeim és uraim!

Sokunkban felmerülhet a kérdés. Miféle rendszer az, amelynek működését két vidéki kisember zavarta? Miféle rendszer az, melyben egyetlen ítélet van, a halál? Ma még kevesen látnak tisztán. Kevesen akarnak tisztán látni. A „dicsőséges” Tanácsköztársaság csak 38 nappal élte túl az itteni mártírokat. Ahogy született, úgy is bukott el. S közben a magyar történelem legcsúfosabb, legsötétebb 133 napja volt.

Miért nem akarunk tisztán látni? Azért mert a Kun Bélák éltek tovább a Rákosi- és Kádár-korszakban. Ugyanúgy halálba küldve a rendszeridegen embereket, mint a Tanácsköztársaság idején. Sőt. A népi igazságosságra hivatkozva emberek ezreit internálták, küldték munkatáborba, vagy kényszeríttették az ország elhagyására. A baj az, hogy sokan nosztalgiával gondolnak vissza az elmúlt 45 évre. Ám a történetnek nincs még vége. A legújabb kori történelmünk is tartogat fekete foltokat. 2006. október 23-ának hóhérai köztünk élnek. Az öszödi beszéd és egy elbukott önkormányzati választás után a hatalomnak semmi sem volt drága. Sokan emlékeznek még, hogy az ünneplőket vízágyúval és gumilövedékkel fogadták az azonosító jel nélküli, ki tudja milyen nemzetiségű – idézőjelben – rendőrök. És a – szintén idézőjelben – túlkapásokra parancsot adó rendőrkapitányt november 17-én még ki is tüntették. Hát hol élünk? Mikor lesz már ennek vége? Kérdezzük, de a válaszra igazán kevesen vagyunk csak kíváncsiak.

A történelem ismétli önmagát, szokták mondani. Remélem, ez most nem így lesz. Egy ideig nem. Mindenből lehet, és kell tanulni. Ebből is. Gelencsér Mihály és Almási József mártír halálából is. S hogy legyen jövőnk, ismerni és tisztelni kell múltunkat, megbecsülni és szeretni jelenünket. Csak így lehet. Csak így érdemes.

Wass Albert szavaival kívánok Önöknek meghitt, lélekemelő emlékezést.
„Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a közös múlt emléke. Ha ez megszűnik, fölbomlik a világ.”

2010. március 15-én Soltszentimrén, a Hősök terén az 1848-49-es megemlékezés keretében került felavatásra a "Hősök emlékoszlopa". A Soltszentimre Ma Közéleti Egyesület által felállított kopjafát Font Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke és Nagy István, Soltszentimre polgármestere leplezte le.
A megemlékezésen elmondott beszédem alább olvashatják.

A Soltszentimre Ma Közéleti Egyesület elnökeként, fejet hajtva az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei, s minden egyetemes emberi értékekért küzdő hős előtt, először is szeretném köszönetemet kifejezni Soltszentimre Község Önkormányzatának, hogy a mai naptól, itt a Hősök terén, emlékoszlop, a „Hősök emlékoszlopa” figyelmeztethet minket arra, miként tiszteljük áldozatvállaló elődeinket.
Szeretném megköszönni az emlékoszlop alkotójának, Lakatos Emil úrnak önzetlen munkáját, hogy fába rótta nekünk a jövendőnek szánt üzenetet.
Az oszlop három főmintája: a kereszt, a földgömb, s a Nap emlékeztessen minket értékeinkre, küldetésünkre. A kereszt keresztény magyarságunkat, a földgömb szűkebb és tágabb értelemben szülőföldünket, s a Nap életünk folyását jelképezi. Együttes üzenetük: a magyarok földjén a Nap örökké ragyog.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

1848. március 15-én megmozdult a föld Magyarországon. Az Európán végigfutó forradalmi hullám hírére az elgyötört, saját hazájában meghurcolt magyar nép azt mondta: Elég volt!
Elég volt a Mátyás király utáni korszaktól fennálló megszállásból, elég volt a kiszolgáltatottságból, elég volt a szolgaságból.
Március elején az országgyűlés alsóháza indította el a folyamatot, mikor is elfogadták Kossuth Lajos felirati javaslatát, mely a magyar függetlenséget készítette elő. A Habsburgok időhúzó taktikájának a március 13-i bécsi forradalom, majd a másnapi magyarországi történések parancsoltak megálljt. Ekkor fogadták el a főrendek Kossuth 12 pontját, s e nap estéjén határozták el a márciusi ifjak, hogy 15-én tüntetéssel adnak nyomatékot követeléseiknek.
A folytatást mindannyian jól tudjuk, hisz gyermekfejjel megtanultuk, a vérünkbe ivódott, s a sírig kísér minket.

Tisztelt Honfitársaim!

A forradalom hevülete, a szabadságharc kezdeti sikereinek pátosza, majd vérbe fojtott fájdalma kell, hogy ott lüktessen ma is ereinkben!
'48 szellemisége, értékrendje ma is aktuális, s példát mutat nekünk felismerésből, tenni akarásból, önzetlenségből és szeretetből.
A hazaszeretet minden nemzet legfényesebb csillaga, melyről Wass Albert azt írta: „A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.”
1848-ban megértették: egy jövő van, a nemzeti jövő!

Ma, amikor a tömegtájékoztatás hamis képeket rajzol elénk, és célját elérve egymás ellen hangolja az embereket, meg kell találni azt a hangot, mely a realitás talaján állva, megoldást jelent problémáinkra. Ami a jövő kulcsa lehet, s ami biztosítja a megmaradást, sőt a fejlődés lehetőségét.

Mindig voltak hamis, álpróféták, akik azt mondták az embereknek, amit hallani akartak, amit saját érdekük diktált. Ők olykor-olykor ugyan megtévesztik a tömeget, ám hosszútávon nem életképesek.
„Későn okos a magyar” – tartja a közmondás, de mindig voltak, s mindig lesznek felelősen gondolkodó emberek, akik időben meglátják, mi a rossz, s mi a jó.

Itt az idő!
Ma, amikor a még meglévő értékeinket – a földet és a vizet – is el akarják tőlünk venni, együtt kell kiáltanunk: Nem! Elég volt!
Ma, amikor vezetőinket önös érdekek irányítják, amikor virágzik a korrupció, együtt kell kiáltanunk: Nem! Elég volt!
Ma, amikor nyílt támadás folyik a társadalom alapköve, a család ellen, amikor ránk akarják erőltetni a másság elfogadását, együtt kell kiáltanunk: Nem! Elég volt!

A magyar okos ember. Nem véletlenül vagyunk 1000 éve Közép-Európa meghatározó nemzete. Ha néha későn ébredve is, de mindig tudtunk váltani. A népbutító, nemzetromboló eszmék árnyékában mindig tudtuk mikor és kit kell választani. Voltak olykor eltévelyedések, de ahogy a kiáradó folyó visszalép medrébe, úgy találtak vissza polgártársaink is a helyes útra. Az útra, ami a jövőbe vezet.

Március 15. forradalmárjai, a szentesített áprilisi törvények, a megalakuló első felelős és elszámoltatható magyar kormány, a szabadságharc neves és névtelen hősei, a megtorlás áldozatainak vércseppjei, kell, hogy erőt adó példaként lebegjenek szemünk előtt. Hiszen akkor eleink megteremtették a magyar jövő lehetőségét, mely a Kiegyezéssel, s a létrejövő Monarchiával, az elbukott szabadságharc ellenére is, Magyarországot a legfejlettebb államok közé emelte.

Most rajtunk a sor! Ma se engedjünk ’48-ból! Összefogással megmenthetjük a jövőnket! Ha ezt cselekedjük, akkor a magyarok földjén a Nap örökké ragyogni fog!

Zárógondolatként Petőfi Sándor örök érvényű soraival kívánok Önöknek lélekemelő ünneplést!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!